Út közben

A helyközi buszjáraton törékeny, középkorú, szőke hölgy ül a kormány mögött. Szokatlan látvány, az utóbbi években a már nyugdíjaskorhoz közelítő, vagy azt már be is töltött, idős sofőrök társaságához szoktam. 

A nő halk szavú, kedves minden utashoz, határozottan, rutinosan vezet. Néhány kilométer megtétele után egy fiatal, kissé riadt diák lép hozzá és érdeklődik, hogy ez a járat tulajdonképpen merre megy. 

A fiú attól tart, rossz buszra szállt, és tényleg. Sofőrünk higgadtan és kedvesen nyugtatja – Ez tényleg nem a te járatod, de ne ijedj meg. A következő megállónál leszállsz, és néhány perc múlva érkezik egy olyan busz, amivel kényelmesen hazaérsz – mondja, és biztatóan mosolyog a zavart fiatalra.

A gyerek megkönnyebbülten sóhajt, felkapja a hátizsákját, leszálláshoz készülődik. Amikor leugrik a buszról, a sofőr utánaszól: nézd meg légy kedves a kifüggesztett menetrendet, hogy mikor érkezik a járatod! Nyugi, megvárom, hogy minden rendben lesz-e. Egy perc az egész, és a fiú felszabadultan bök a táblára. Igen, igen! Öt perc múlva itt lesz – szól, és hálás köszönetet rebeg. 

Sofőrünk elégedetten bólint, további jó utat kíván, és mosolyogva halad tovább. Sok a célja felé igyekvő utas a járaton, de érezhetően mindenki jobban érzi magát a történtektől. Eltévedni emberi dolog, segíteni ilyen helyzetben szintén az.